A Waldorf-iskola - a fej, a kéz és a szív iskolája
A Waldorf pedagógia a gyermeket -a fejlődő embert- testi-lelkiszellemi egységnek tekinti. A nevelés során egyenlő módon és mértékben fejleszti a gyermek intellektuális, érzelmi és a cselekvésben megnyilvánuló gyakorlati készségeit. A pedagógus az oktatásban és nevelésben szabad művészi folyamatot és alkotó együttműködést lát, melyet igyekszik az egyes emberek és ez által a társadalom fejlődése javára fordítani. A hagyományos iskolarendszerben domináló intellektuális oktatással szemben a Waldorf-intézményekben a művészeti és gyakorlati készségek 
fejlesztése azonos súlyú a közismereti képzéssel. Sőt minden tantárgyat a matematikától a történelemig művészet hatja át a szó hétköznapi használatában. Minden téma balfeldolgozásában helyet kap a festés, a rajzolás, gyurmázás, zene, szavalás, és kis jelenetek eljátszása. Kis művészek képzése nem célja az iskolának, a művészetek gyakorlására egészen más okból helyez 
nagy súlyt. A legújabb kutatások szerint az életben való boldoguláshoz az IQ csak mintegy 20%-ban járul hozzá, míg az EQ, az érzelmi intelligencia, mintegy 80%-ban. Az érzelmi intelligencia az érzelmileg gazdag művészeti közegben fejlődik a legjobban. A nevelési-tanítási folyamat módszerét, tananyagát és szervezését illetően a gyermek életkori sajátosságai a meghatározóak.
A Waldorf tanterv érzékenyen követi a gyermek fejlődésének különböző fázisait: figyelembe veszi a gyermek fejlődésének kulcsfontosságú szakaszait, mint az iskolaérettség elérését, a fogváltást, a kilenc és tizenkét éves kor átmeneti időszakát, a pubertást és még sorolhatnánk. Ezekben az időszakokban jelentős mértékben megváltoznak az oktatás fő hangsúlyai, új tanulási módszerek és tevékenységek kerülnek bevezetésre. A Waldorf iskolák nem kész szakembereket akarnak képezni a tizenkét év alatt, hanem sokoldalúan művelt érdeklődő embereket, akik majd helytállnak és kitartanak választott egyoldalú szakmájukban is.
A Waldorf óvoda és iskola célja, hogy olyan emberi képességeket hozzon felszínre, amelyek nélkülözhetetlenek a harmonikus együttéléshez minden társadalomban a világon. Ezen szociális képességek, amelyeket a Waldorf-pedagógia kibontakoztatni kíván:
- óvodáskorban az utánzás által: a másik ember szabadsága és tiszteletbetartása iránti érzék,
- kisiskoláskorban a tekintély által: a létbiztonság érzése és a demokratikus együttműködés képessége,
- serdül?korban, amikor a tanár a tekintélyről lemondva, közvetlen emberi kapcsolatot alakít ki a tanítás során diákjaival: az érdeklődés elmélyítése a világ dolgai és a többi ember életviszonyai iránt.
A Waldorf-tantervnek nemcsak az a célja, hogy lépést tartson a gyermekkor és a kamaszkor legfontosabb fejlődési fázisaival, hanem egyben az is, hogy ösztönözze a fejlődéshez elengedhetetlen tapasztalatok megszerzését. A tanterv harmonizáló hatást fejt ki, mely kihat az egész szervezetre, a test ritmusaira és működésére is. A Waldorf-tanterv alapvetően gyógyító hatású, mivel megteremti a teljes személyiség egészséges fejlődésének feltételeit. Az egészség ebben az értelemben olyan dinamikus egyensúlyt jelent, mely harmonizálja a gyermeken belüli erőket, és kiegyensúlyozza az egyén másokhoz és a világhoz való viszonyát.
Forrás: www.waldorf-szolnok.hu
